A 10 legjobb sorozat

A 10 legjobb filmről korábban már írtunk, így itt az ideje, hogy körül nézzünk a sorozatok háza táján, most is az IMDb-t hívva segítségül.

Bolygónk, a Föld 1. Bolygónk, a Föld - 9.7/10

Egy újabb és talán ezidáig a leghatalmasabb BBC megaprodukció képsorainak lehetünk szemtanúi, mely során életünk forrásának nyomába eredünk: Bolygónk, a Föld kerül a természettudományos felfedezőkörút középpontjába, Attenborough tolmácsolásában. Az öt év alatt, 40 operatőr munkáját összefogó forgatóstáb, mintegy 200 helyszínen forgatott filmjének elképesztő felvételei eddig soha nem látott területeket járnak be, Földünk legkülönfélébb teremtményeit mutatják be. A sorozat első része a föld tudománytörténetéről kíván átfogó képet adni. A Földnek életet adó vízek és a Nap csodálatos ereje bolygónknak unikális változatossággal bíró flórát és faunát, lenyűgöző állatvilágot adott. S, hogy mindez szemléletesebben látható legyen, nézzük meg az északi sarkon élő jegesmedvét és játékmackónyi kölykeit, akik számára mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy felkészüljenek a nehéz útra, mely előttük áll. Az évszakok váltakozása állatok millióinak vándorlását vonta magával, ahogy látjuk ezt a farkascsordák által üldözött rénszarvasok esetében. Nincs ez másképp a Kalahári-sivatag elefántjainál sem. Káprázatos, ám cseppet sem szemfényvesztő képsorok.

Drót 2. Drót - 9.7/10

A Drót amerikai televíziós dráma-sorozat, amely a Marylandi Baltimoreban játszódik, és ott is készült. A sorozat alapötlete David Simontól származik, aki korábban bűnügyi újságíróként dolgozott. A sorozatot az HBO gyártotta le és mutatta be elsőként, első epizódja 2002. nyarán került bemutatásra, a 60., egyben utolsó részt pedig 2008. tavaszán vetítették. Magyarországon a Duna TV tűzte műsorára.
A Drót minden egyes évada Baltimore városának egy-egy különböző oldalával foglalkozik. Ezek (sorrendben): a drogkereskedelem, a kikötő, a város önkormányzata és vezetése, az iskolarendszer, illetve a nyomtatott sajtó. Ahogy Simon mondja: annak ellenére, hogy a sorozat alapvetően bűnügyi keretet kapott „igazából az amerikai városról, és arról szól, hogyan is tudunk együtt élni. Arról, hogy az egyes intézmények milyen hatással vannak az egyénekre, és nem számít, hogy zsaru, kikötőmunkás, drogdíler, politikus, bíró vagy épp ügyvéd vagy, végső soron harcolnod kell és olykor meg is kell alkudnod.”
Annak ellenére, hogy nem volt elsöprő kereskedelmi sikere, és sosem nyert egy nagyobb televíziós díjat sem, a Drótot mégis számos kritikus tartja a valaha volt legjobb televíziós sorozatok egyikének. A sorozat készítői mindvégig elkötelezettek maradtak a nagyvárosi élet realisztikus ábrázolásához, művészi törekvéseikhez és bonyolult szociológiai kérdéseket tártak fel.

Az ítélet: család 3. Az ítélet: család - 9.6/10

Az ítélet: család fő története a Bluth család körül forog. A show középpontjában a rokonszenves Michael Bluth (Jason Bateman) [magyar hangja: Czvetkó Sándor], aki mindig igyekszik helyesen cselekedni és összetartani a családot, akik mohósága, pénzközpontúsága, önzősége és manipulatív viselkedése ebben állandóan próbálja megakadályozni. A tinédzser fia, George Michael Bluth (Michael Cera) is képes pozitív értékeket felmutatni, de nem hiszi, hogy igazán meg tud felelni apja elvárásainak. Mindig apja terveit követi, bár gyakran nem ért egyet vele.


Trónok harca 4. Trónok harca - 9.4/10

A Trónok harca (eredeti nyelven: A Game of Thrones) az első könyve a George R. R. Martin által jegyzett A tűz és jég dala fantasy regényciklusnak. A regény 1996. augusztus 6-án jelent meg az Egyesült Államokban, míg Magyarországon 2003-ban.[1] A könyv elnyerte az 1997-es Locus-díjat, illetve jelölve volt, mind az 1998-as Nebula-díjra, mind az 1997-es World Fantasy-díjra. A Blood of the Dragon (szó szerinti fordítás: A sárkány vére) című regény, mely Daenerys Targaryen fejezeteinek gyűjteményét tartalmazza a regényből, elnyerte az 1997-es Hugo-díjat, legjobb regény kategóriában. 2011 januárjában a könyv New York Times bestseller lett.

A könyvben különböző szemszögekből elmondott különböző történetszálak szerepelnek, Marin bemutatja Westeros nemesi házait, a Falat és a Targaryen történetszálat. Westeroson polgárháború van kitörőben, a Falon újra feltűnnek a Mások (Others) és Daenerys eközben sárkányaival jelentős hatalomra tesz szert a tenger túloldalán. A Stark gyerekek szétszóródtak, Sansa, a Lannisterek fogja lesz Királyvárban (King’s Landing), Arya megmenekül a városból miközben apját elfogják és kivégzik, Bran továbbra is Deresben (Winterfell) marad sérülése miatt, míg fattyú testvérük a Falra tart.

Alkonyzóna 5. Alkonyzóna - 9.4/10

Az Alkonyzóna (The Twilight Zone) egy amerikai televíziós sorozat antológia, melyet Rod Serling készített. Minden egyes epizódban (156 az eredeti sorozatban) keveredik az önálló fantasy, science fiction, feszültség vagy horror, gyakran egybekötve egy hátborzongató vagy váratlan csavarral. A népszerűségének és kritikai sikerének oka, hogy sok amerikainak bemutatta a science fiction-t és elvont gondolatokat a televízión és számos Alkonyzóna irodalmi alkotáson keresztül. A program követte a korábbi rádióműsorok hagyományait, mint A Furcsa Kör (The Weird Circle) és az X Minusz Egy (X Minus One), és Serling hősének, Norman Corwin-nak a munkásságát.

Maffiózók 6. Maffiózók - 9.4/10

A Maffiózók (The Sopranos) amerikai TV-sorozat, amelynek David Chase a kitalálója és producere. A sorozatot eredetileg az Egyesült Államokban, az HBO csatornán vetítették 1999. január 10-étől 2007. június 10-éig. A 6 szezon 86 részt foglal magába. Az HBO-premier óta sok más csatornán és több tucat országban került vetítésre. Magyarországon az RTL Klub és a Cool TV tűzte műsorára. A sorozat New Jerseyben játszódik, és ott is készült. A cselekmény egy maffiózó, Tony Soprano (James Gandolfini) körül zajlik, és a nehézségeiről szól, amikkel szembe kell néznie, miközben megpróbálja megtalálni az egyensúlyt a gyakran konfliktusokkal teli családi élete és az általa irányított alvilági szervezet között.

A sorozat hatalmas üzleti és kritikai sikert aratott, így a Maffiózók a televíziózás történetének anyagilag legsikeresebb és a kritikusok által gyakran minden idők egyik legjobbjának tartott TV-sorozata lett. A sorozat híres volt az elsőrendű minőségéről a produkció minden részletében, és különösen az írói munkát valamint a főszereplők játékát szokták méltatni. Többek között azzal szerzett elismerést magának, hogy magasabb szintű művészetet vitt a televíziózásba, és ezzel kikövezte az utat sok, ezt követő sikeres sorozat számára. Számtalan elismerést gyűjtött be, többek közt 21 Emmy- és 5 Golden Globe-díjat nyert.

Firefly - A szentjánosbogár 7. Firefly – A szentjánosbogár - 9.4/10

A Firefly egy amerikai tudományos-fantasztikus filmsorozat, amely a műfajban megszokottnál kevesebb fantasztikus, futurisztikus elemet tartalmaz, inkább hétköznapi emberi és társadalmi problémákkal teli világot mutat be, egy másik műfaj, a western témáit is felhasználva.

A Joss Whedon (Buffy, Angel) és Tim Minear producerek által a FOX csatorna számára készült sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában mutatták be, 2002. szeptember 20-ától. A Fox – amely nem az eredeti sorrendben és különböző időpontokban adta az egyes részeket – tizenegy rész után felfüggesztette a sugárzást. A 2003-ban kiadott (mind a tizennégy részt tartalmazó) DVD jó eladási adatainak köszönhetően Whedon a Universal Studiosnál elérte, hogy egy egész estés filmmel folytathassa a történetet (Serenity, 2005).

Különcök és stréberek 8. Különcök és stréberek - 9.4/10

A Különcök és stréberek nagyon különleges sorozat. Rengeteg mindenben hátat fordít a tinitrendeknek, szembe megy velük és popkultúrális jelentősége is felbecsülhetetlen. Képzeljétek a modern tini szériák leglökötebb karaktereit a Napóleon Dinamit különc világában és már is vizuális lelki szemeitek előtt láthatjátok a Különcök és stréberek recepjtének végeredményét. Aztán áthatja valami furcsa hangulat, amit a ’80-as évek amúgy is magukkal hoztak, de erről majd később.

Röviden arról van itt szó, hogy mint minden gimiben amerikában, itt is klikkekre osztódik a suli. Vannak a stréberek, ide tartozik a kis Sam és két spanja. Az ő történ szálában még ott van egy gyönyörű pompomos lány is, aki megdobogtatja a szívét, meg a legnagyobb réme valami Alan nevű srác, aki lelkiterror alatt tartja szegénykét. Szembe kell nézni a félelmeivel és legyőzni a nagy, gonosz srácot.
De van néki egy nővére is, Lindsay, aki számára az tett be lelkileg, hogy ott volt, mikor a nagymamája a közel múltban elhunyt. Ő ettől lett különc és csapódott a Jason Segel – Seth Rogen és Franco Nero-val felsorakozó különcök csoportjába. És mindkettejük szálába megmutatkozott egy szőke csaj, aki azt hiszi magáról ő a világ közepe.
Egy szó, mint száz a Különcök és stréberek a gimis klikkekről szól, egy testvérpár szemén át, kár is ragozni.

Felhőtlen Philadelphia 9. Felhőtlen Philadelphia - 9.3/10

Charlie, Mac, Dennis és Dee története arról szól hogy milyen baromságokba keverednek bele. A három srác és egy lány barátsága igen lanka egyedül az általuk birtokolt Peddies kocsma köti össze őket. Mindig belekeverednek valamibe akármiről legyen szó mindig Ők húzzák a rövidebbet. Dennis és Dee testvérek de attól függetlenül néha olyan dolgokat csinálnak amiket nem kéne. Mindenkit a pénz hajt. Philadelphia számukra a paradicsomot jelenti attól függetlenül pokollá változtatják saját és egymás életét. Dennis minden lánnyal viszonyt tart vagy viszonyt akar tartani Mac apja börtönben ül anyja pedig egy tapló. A kis Mac egyedül kellett hogy felnőjön és bármit megtenne hogy egy jobb sorsa legyen, de nem megy sose. A Jótét lélek akar lenni de sokszor maga az ördög. Dennis-szel néha ki nem állhatják egymást, néha meg puszipajtások. Charlie a neveletlen komisz és kevésbé higiénikus tagja a csapatnak. Általában magára marad de mindig tőle kérnek segítséget. Szerelmes a rivális kocsma pultosába. Mindig megvádolják valamivel, ami sokszor nem igaz és sokszor bajba kerül barátai miatt.

Totál szívás 10. Totál szívás - 9.3/10

Walter (Bryan Cranstom), a kémiatanár az 50. születésnapján tudja meg, hogy végső stádiumú tüdőrákban szenved és alig egy éve van hátra. Szereti a várandós feleségét és gondozásra szoruló tinédzser fiát, ezért úgy dönt, hátralevő idejében a lehető legtöbb pénzt gyűjti össze. Erre azonban csak a törvény másik oldalán van lehetősége, ezért szövetkezik egykori, drogdíler diákjával és belefognak a metamfetamin gyártásába. Hamar kiderül, hogy Walterrel ellentétben Jesse egy pancser, és már az első üzletkötésnél összehoz másfél hullát. Walter elindul a lejtőn, ahol nincs megállás.

Források: imdb.com, port.hu, wikipedia

Hozzászólás beküldése